2010/04/07

Bútor túra: ülőgarnitúra, fürdőszobabútor és egyebek

A lakás belső képét elsősorban a bútorok adják, az egyes helyiségek berendezése formálja leginkább, valamint a felületek burkolata, a padlótól a falon át a plafonig, ablakokig, ajtókig. Járjuk hát körül kicsit most az egész lakást.

 

Bútor garnitúrák és “szinglik”

Bútor beszerezhető komplett garnitúraként, az adott szobákhoz, adott célokra kialakítva: A nappaliba ülőgarnitúra, a hálóba hálószoba bútor való, a fürdőszobabútor és a konyhabútor pedig speciálisabb, beépítést igénylő dolgok általában.
De a bútor garnitúrák mellett vannak különálló bútor darabok és berendezési tárgyak is, kiegészítők, (pl. egy virágtartó asztalka tipikusan ilyen), illetve mi magunk is összeválogathatunk külön elemekből álló garnitúrát az ízlésünknek megfelelően.

 

Nappali bútor, ülőgarnitúra

ülőgarnitúra bútor

 

A nappali bútorzata általában egy szekrénysorból és ülőgarnitúrából áll alapesetben. Itt kap helyet a TV és egyéb szórakoztató elektronika, ez a szoba a vendégek fogadására alkalmas helyiség, valamint a kikapcsolódás, szórakozás helyszíne. Számos bútor gyártó ma már nemcsak fotelekből és kanapéból álló ülőgarnitúrákat kínál, hanem teljes nappali bútorzatot: egymással harmonizáló szín- és anyagösszeállítású szekrény + dohányzó asztal + kanapé + fotel + lábzsámoly kombinációkat, olykor további kiegészítőkkel együtt. Épp ezért, érdemes alaposan tájékozódni, mielőtt ülőgarnitúrát vásárolnánk – lehet, hogy jobban megéri komplett bútorzatot cserélni, mint külön-külön venni meg az egyes darabokat.

 

 

Fürdőszobabútor és kiegészítők 

fürdőszobabútor 

A fürdőszobabútor – amennyiben nem beépítetten kapja az ember, miként panellakásoknál szokás – már kicsit érdekesebb, összetettebb dolog. A fürdőszobabútor megvásárlásán túl ugyanis szakszerűen be kell azt építeni, bekötni a szükséges vízvezetékeket, megcsinálni a lefolyókat stb. (Fürdőszobabútor cseréjénél szintén).

Sokan azt gondolják, hogy a fürdőszoba egy kádból, egy kézmosóból, kis tükrös szekrényből áll és ezzel kész is a “berendezés”. Pedig ez a helyiség legalább annyi lehetőséget rejt a kreatív és designos lakberendezés számára, mint a nappali. A kád helyett választható zuhanyfülke, masszázsmedence, nagyobb hely esetén extraként beépíthető  gőzkabin, jégkabin, infraszauna… És mindezek persze számtalanféle megjelenésben, különféle anyagokból és formában érhetőek el ma már.

 

Egy masszázsmedence igen jó választás mind egészségügyi, mind kényelmi szempontból. A masszázsmedence rendszeres használata  bizonyítottan javítja a vérkeringést, segíti a méregtelenítést, fokozza a sejtek oxigén ellátását – azaz a masszázsmedence a valódi masszázshoz hasonló hatásokkal bír.
A gőzkabin fürdésre nem, de méregtelenítésre és a bőr nedvességtartalmának optimalizálására kiváló, emellett a rendszeres gőzkabin használat növeli a szervezet ellenálló képességét, és ragyogó, sima bőrt eredményez. (Továbbá nátha és megfázás esetén a gőzkabin gyorsítja a gyógyulást)

De a fürdőszobabútor nem csupán ilyen “nagy” darabokból áll, fordítsunk gondot az apróságokra is, a kiegészítőkre. Egy designos formatervezett szappanadagoló, vagy egy különlegesebb alakú törülközőtartó például nagymértékben hozzájárul a szép fürdőszoba eléréséhez – főleg ahhoz, hogy vendégeink is szépnek találják azt, hiszen a szappanadagolót és a türcsit ők is használják kézmosáskor.

 

Konyhabútor

konyhabútor 

A konyhabútor méretre készül, legalábbis jó esetben. Akár építkezünk, akár felújítunk, a jó konyhabútor titka a megfelelő méret és funkcionalitás, de természetesen az sem utolsó szempont, hogy mindez a nekünk tetszetős kivitelben valósuljon meg, és a konyhabútor külleme dekoratív legyen.
A konyhabútor is sokféle lehet – amerikai konyha esetén a lakótér részéhez illeszkedő anyagokat és színvilágot érdemes választani, míg különálló helyiségnél szabadon szárnyalhat a fantázia, és hi-tech konyhabútortól a rusztikuson át egészen a minimal konyhabútor designig minden szóba jöhet.

 

Padlóburkolat, falburkolat

parketta


Bármennyire szépek és egymáshoz illőek is a bútorok, mindent elront, ha a fal- és padlófelületek, illetve az ezeken elhelyezett dekoráció elemei nem harmonizálnak velük.
A padló burkolata lehet  parketta (szalagparketta, fa parketta, laminált parketta), járólap (kő, kerámia, csempe), PVC vagy padlószőnyeg. A legelterjedtebb és legváltozatosabb lerakási módokat kínáló burkolat a parketta, hazánkban az otthonok nagy többségében ez van.
A falak lehetnek egyszerű festettek, tapétával vagy csempével burkoltak, lambériázottak, illetve tartalmazhatnak színes üveg elemeket is, vagy akár készülhetnek komplett térelválasztó elemek színes üvegből. A színes üveg számtalan lehetőséget nyújt ezen túlmenően a felületekre helyezhető dekoráció terén is, de talán a legnépszerűbb alkalmazási területe napjainkban a színes üvegmozaik (főként fürdőszobában, mellékhelyiségben és a konyhában).

 

Dekoráció

dekoráció

 

Egy tini szobájában a legalapvetőbb dekoráció az általa kedvelt együttes/színész poszterei, egy kisgyermek szobájában mesefigurákkal találkozhatunk általában, míg a “felnőtt” szobákban festmények lógnak a falon…

De a dekoráció kialakítása ennél azért tágabb lehetőségek között mozog, egy profi dekoráció készítő az ügyesen elhelyezett műnövényektől kezdve a ravaszul beállított tükrökön át a látványos falfestésig bármivel operálhat.

 

 

 

1 megjegyzés:

  1. Egy ilyen hullámvonalas falat én is szívesen elfogadnék, csak nem elég világos és tágas hozzá a szobám :(

    VálaszTörlés